Testvértelepülési megállapodást kötött Écs és Nagyabony






Több mint 20 éves baráti kapcsolat megerősítéseként együttműködési megállapodás aláírására került sor 2019. június 1-én, mely ünnepi eseménynek a Dunaszerdahelyi járásban található Nagyabony község adott otthon.
Écs delegációja e napon ellátogatott a településre, ahol a legutóbbi hivatalos találkozó óta megvalósult nagyobb változások megtekintése után került sor az ünnepi mozzanatra.

A kapcsolat majd hogy nem 25 éves, hiszen a két népdalkör vezetője ekkor került barátságba egymással.  Ő általuk a népdalköri csoportok, később a focicsapatok, majd az Önkormányzati képviselő testületek is.

Szeretnénk, ha ez a baráti kapcsolat intézményeink, a falu lakossága között is kiteljesedne, ezért szándékunkat írásban is megfogalmaztuk, és ünnepélyes keretek közepette a két fél ezt aláírásával is kinyilatkozta.




A szabadtéri rendezvényen nagy sikerrel felléptek a delegációval tartó écsi néptáncos gyerekek.

A megállapodási ceremóniának helyi epizódja is lesz, melyet a lakossággal közösen, a falunapi rendezvény keretében tervezünk megtartani ez év szeptember 7-én.



Írás:  
Farkas Márta

Fotó:
Lelkes Vince (Paraméter)



Együttműködési megállapodás

Képek a rendezvényről