Községünkről - Elismerések

Farkas Márta

Écs Községi Önkormányzat képviselő-testülete a 2023. április 26-i ülésén hozott határozatával a település hagyományainak megőrzése érdekében végzett szakmai munkája elismeréseként Farkas Mártát az écsi dr. Barsi Ernő Népdalkör és Citeraegyüttes vezetőjét Écs Község Szolgálatáért Díj elismerésben részesítette.

Farkas Márta hatéves volt, amikor dr. Barsi Ernő 1973-ban Écsen megalapította a Hímző Pávakört. Kisgyermekként nővérével és édesanyjával kapcsolódott be a népdalkör tevékenységébe.

A dalkört kezdetben dr. Barsi Ernő és Farkas Katalin vezette, majd 1998-tól az elmúlt negyed évszázadban Farkas Márta lett az écsi Népdalkör vezetője.

A népzene területén végzett tevékenységének elismeréseként 2004. január 22-én a Kultúra Napján Győr-Moson-Sopron Megye Kultúrájáért kitüntetésben részesült.

Mesterének dr. Barsi Ernőt tekinti, aki mellett felnőtt és akit a győri Apáczai Csere János Tanítóképző Főiskolán tanáraként is tisztelhetett. Mártának nagy szerepe volt abban, hogy dr. Barsi Ernő tanár úr halála után 2014-ben az écsi Népdalkör felvette dr. Barsi Ernő Népdalkör és Citeraegyüttes nevet, valamint az Ő kezdeményezésére került be 2017-ben dr. Barsi Ernő munkássága a Győr-Moson-Sopron Megyei Értéktárba.

A Vass Lajos Népzenei Szövetségnek a kezdetektől tagja, napjainkban annak egyik elnök-helyetteseként tevékenykedik nagyon aktívan.

Mindemellett Farkas Márta 2002-től 2019-ig volt Écs község megválasztott önkormányzati képviselője. Mind a négy önkormányzati ciklusban a képviselő-testület bizalmat szavazott Farkas Mártának az alpolgármesteri feladatok ellátására. Alpolgármesterségét a hagyományőrzés, a település értékeinek felkutatása, közkinccsé tétele, a népdal és a néphagyományok kutatásának szeretete jellemezte.

Farkas Mártának gratulálunk az elismerő címhez, melyet elsőként kapott meg településünk történetében, és azt kívánjuk, hogy még sok éven keresztül folytassa gyermekkorában megkezdett értékteremtő és értékmegőrző tevékenységét!

Képgaléria az ünnepségről

Vissza