Intézmények

Művelődési Ház

Művelődési Ház, Écs
9083 Écs, Kossuth út 29. 
Tel.:96/473-178

Művelődési Házunkat 1973. április 4-én avattuk. Községünk lakosságának nagyon sok társadalmi munkája fekszik a házban, mely az évek során számtalan programnak adott helyet.

Ebben az épületben kezdte meg működését az Écsi Népdalkör még Hímző Pávakör néven, hiszen dr.Barsi Ernő népdalkör alapító kedves felesége a hímző munkához kedvet érző asszonyokat, lányokat tanította hímzés szépségeire.. Munkáikkal nagyon sok kiállításon szerepeltek elismeréssel a hímzőkor tagjai.

Ezen időben alakult meg tánccsoportunk is Pál Ferenc vezetésével. A tánccsoport és a dalkör sok rendezvényen szerepelt együtt szép sikerrel.
Már 1974-ben volt író-olvasó találkozó a házban, 1976-ban -Gerencsér Miklós, majd Csorba Győző, Pál József, Pákolitz István, 1979-ben Baranyi Ferenc, 1980-ban Kiss Dénes, 1982-ben Ág Tibor volt a vendég.

A Magyar Nyelv Hete rendezvény is több ízben itt került megrendezésre Bánffy György színművésszel, Wacha Imre tudományos kutatóval, Lőrincze Lajossal.

Művelődési Házunk nagyon sok járási és megyei rendezvénynek is színhelye volt.

  • Magyar-Szovjet Baráti Hét volt a megyében 1975. okt.6-13-ig. Ezen belül október 11-én Écsen rendezték.
  • Magyar- Bolgár Baráti Találkozó 1983-ban.
  • Magyar-NDK Baráti Találkozó 1986-ban.
  • Magyar-Svéd Baráti Találkozó
  • Hazafias Népfront Nőbizottságának Magyar Szovjet Baráti Találkozója
  • Kulturális küldöttségek fogadása (Csehszlovák, Burgenlandi NDK, Szovjetunió)
  • Győri Járás 30 éves fejlődése kiállítás 1975.ápr.21-28.
  • Győri Járási Kamarakórusok és Zenekarok Találkozója 1975.febr.14.
  • Megyei Táncbemutató 1975.febr.8.
  • II. Rákóczi Ferenc születésének 300. évfordulója alkalmából rendezett ünnepi megemlékezés 1976. ápr. 14.
  • Sorozatosan Magyar-Szovjet Baráti Estek
  • Ünnepi Könyvhetek
  • Megalakult a Kertbarátok Köre, majd 1991-ben Gazdakör néven újjáalakult Nagy Zoltán vezetésével.
  • Létrejött a Honismereti Szakkör, volt Varró tanfolyam Csorba Ernőné vezetésével, működött Irodalmi Színpad.
  • Nálunk járt Budai Ilona népdalénekes, Dr. Ortutay Gyula akadémikus, vendégünk volt a Ny-Dunántúli Természetvédelmi Bizottság, akik úttörőink és Szűcs Mihály tanár javaslatára az écsi Ősfenyvest természetvédelmi területté nyilvánították. (1975.febr.4-én bejegyezve).
  • Volt nálunk Megyei Sakkverseny, Néprajzi Konferencia.
  • Működött Repülő modellező szakkör Halász Attila tanár vezetésével.
Kiállítások voltak:
  • Festészeti: Böröczky Ferenc 1980.
  • Grafikai: Borbély Károly 1990.
  • Kerámikus: Horváth György 1990.
  • Festészeti: Székely Anna 1991.
  • Fafaragó: Schreiner Károly 1991.
Műsoros rendezvények:
  • Forgács Gábor jódlimuvész
  • Auth Ede zeneszerző
  • Sztevanovity Zorán
  • Fele nóta, fele dal címmel műsor: Madarász Katalin, Gaál Gabriella, Payer András-énekKeleti Pál-humor
  • Harangozó Teri, Szolnoki Tibor
  • Koós Est 1981.nov.22.
  • Megyénk népművelési felügyelőinek tanácskozása Écsen 1978.márc. 7.
  • A TIT Győr-Sopron Megyei Szervezetének Néprajzi Szakosztálya és a népdalkör közösen Ady emlékestet rendezett. 1978. március 17.
  • Magyar –Finn Baráti Est 1978. jún.16.
  • Nálunk járt a müncheni Goethe Egyetem Vegyeskara, több ízben Vladimir Blokk szovjet zeneszerző.
  • Filmszínház is elindult ebben az időben.
  • Bábeladások is voltak, Show műsor: „Pedro Show” 1994-ben, majd 2003-ban.
  • KISZ Alapszervezet is működött a házban.
  • 1994. április 19-én Udmurt Finnugor Népi Együttes vendégszerepelt nálunk.
  • 1987. március 25. Liszt F. születésének 175. évfordulójának megünneplése volt.
  • 1986. szeptember 15-1988. május 31. TIT előadások:
  • Népzenei Estek: pld.: 1987.szeptember 12.: a csallóközi Dal- és Táncegyüttes
  • A győri Filharmonikus Zenekar több ízben is szerepelt Művelődési házunkban. (pld. 87.nov.6.)
  • KISZ Alapszervezet, majd a rendszerváltás után Ifjúsági Szövetség szervezésében szüreti felvonulások és bálok színesítették a község hétköznapjait.
  • A Népdalkör 1973-ban alakult. Az évek során számtalan csoportot hívott meg a Művelődési ház színpadára. Népzenei Találkozókat, egyéb szakmai programokat szervezett. (bővebben a népdalkörnél)

A rendszerváltás után bizony egyre kevesebb pénz jutott kultúrára, mely a Művelődési Ház programjaiban is észrevehető. Ehhez hozzájárult még Győr város közelsége is, mely több programlehetőséget nyújt főként a fiatal korosztálynak. A 8. osztály bejezése után a középiskola és a már említett Győr város adják a fiataloknak a különböző programlehetőségeket.

A Művelődési házban jelenleg működik a Népdalkör, Nyugdíjas Klub, Cukorbetegek Klubja. Itt tartja összejöveteleit a Polgárőr Egyesület, itt tanácskoznak a labdarugók, itt működik az iskolai könyvtárral összevont Községi Klubkönyvtár. Művelődési Házunk ad helyet a községi ünnepi rendezvényeknek: márc.15. Idősek napja, Közmeghallgatás, Mindenki Karácsonya, a Népdalkör szervezésében a Pünkösdi Dalostalálkozó, Népzenei Szakmai Nap.

Művelődési ház felújítás előtt
Művelődési házunk felújítás előtt

Összeállította: Farkas Márta
művelődésszervező